A javasolt megelőzés iránti igény

A javasolt megelőzés középpontjában a kábítószer-problémák szempontjából magas kockázati tényezőjűként azonosított személyek állnak, például a koncentrációhiány/hiperaktivitás rendellenességben (ADHD) szenvedők. Az ADHD-val küzdő fiatalokra irányuló drogmegelőzési intézkedésekről azonban kizárólag Németországból és Svédországból számoltak be. Németországban az ADHD előfordulására vonatkozó jelenlegi becslések alapján a 6–18 év közötti lakosságon belül 2–6%-ra tehető az érintettek száma, ami azt jelenti, hogy a gyermekek és fiatalok körében az egyik leggyakoribb krónikus kórképről van szó. Svédországban az ilyen gyermekek esetében alkalmazott megelőzési stratégia kognitív és társadalmi képzést egyaránt tartalmaz, módszertanát pedig a prevenciós szakemberek képzése révén terjesztik. Mivel az elsődleges egészségügyi ellátórendszer szinte minden iskoláskor alatti gyermeket elér, és a legtöbben járnak általános iskolába, a veszélyeztetett gyermekek többsége a szisztematikus szűrés és az ezt követő egyéni beavatkozások segítségével azonosítható.

Az olasz cselekvési terv határozott hangsúlyt helyez a gyermekeknél és serdülőknél előforduló pszichopatológiai állapotokra és súlyos magatartási problémákra, amelyek korai felismerés esetén előre jelzik a kábítószer-használatot és a kábítószerrel való visszaélést. A felismert problémák között szerepelnek magatartási problémák; a hiperaktivitás és figyelemhiány; kedélyhullámzással kísért szorongás; bulimia és lelki eredetű elhízás; személyiségzavarok; interperszonális kommunikációs problémák; poszttraumás stressz-szindróma; valamint pánikrohamok. Válaszként a terv az egyetemes és a célzott megelőzést egyaránt előirányozza.